Elnökségi ülés jegyzőkönyvek 2023-01-29
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2023. január 09.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László, Feilné Győry Zsuzsa, Knipl Károly, Répás Balázs, dr. Szabó Éva Ibolya, Baumann Mihály, dr. Winkler Ervin titkár Tárgy: Elnökségi ülés Napirendi pontok: 1. 2023-as év mérföldkövei Előadó: Bocz Gábor elnök A mérnökbál február 18.-án lesz a pécsi Kodályközpontban, mely alapján a meghívót rövid időn véglegesíteni fogjuk. Az előzetes piackutatás alapján több szponzor is közreműködik az esemény lebonyolításában, akiket a meghívón is szerepeltetni fogunk. A rendezvény csak a kiemelt meghívottak számára lesz térítésmentes. A médiafelületek működése megindult. A felületeken olyan tartalmakat kell megjelenítenünk, mely a tagok és a nyilvántartottak számára egyaránt fontos. A tartalmak feltöltésnek a folyamtát és a felelősök személyét meg kell határoznunk a közeljövőben. A tagok számára biztosítandó kedvezményekhez kapcsolódva ajánlatot kértünk egy céginformációs szolgáltatással, egy tenderfigyelő és egy biztosítással foglalkozó gazdasági társaságtól, melyek tartalmáról tervezetten a következő ülésen lenne szükséges döntenünk. 2. Tájékoztató a mérnök továbbképzésekről, valamint a további programról Előterjesztő: Feilné Győry Zsuzsanna elnökségi tag A területi kamarák eltérő árakon szervezik a szakmai továbbképzéseiket. A kamaránk januártól már kikerült az ÁFA körből, melynek alapján a képzési díj adómentes. Javaslatunk szerint a tagok számára kedvezményes 2.000.- Ft, míg a nyilvántartottak számára 8.000.- Ft lenne a továbbképzés, ösztönzve ezzel a nyilvántartottak számára a kamarai tagsághoz kapcsolódó további előnyök megismerését. 3. Határozat hozatal a tagfelvételekről és jogosultságokról Előadó: Dr. Winkler Ervin titkár Kamarai tagfelvétel Ikt.sz. kódszám Név 1/2023 02-1536 Englert Csaba 2/2023 02-1537 Pap Attila 3/2023 02-1538 Török Zoltán József Az Elnökség tagjai a tagfelvételt megszavazták. 4. Egyebek Következő ülés időpontja: 2023. 02. 06. 15.30. kmf. Az Emlékeztetőt összeállította: Dr. Winkler Ervin
-
Jegyzőkönyv – 2021-01-20
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. január 20-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK TEAMS csatornáján tartott online Elnökségi ülésről. Jelen vannak: 9 + 1 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: dr.…
-
Jegyzőkönyv 2020-12-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2020. december 7.-én 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok:…
-
Jegyzőkönyv – 2020-09-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2020. szeptember 7.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a PTE MIK Pécs, Boszorkány út 2. szám alatti oktatási épületének II. emeleti kari tanácstermében tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak: jelenléti…
-
Jegyzőkönyv – 2020-07-01
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2020. július 1.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara kibővített elnökségi ülésén, a PTE MIK Pécs, Boszorkány út 2. szám alatti oktatási épületének II. emeleti kari tanácstermében tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak:…
-
Jegyzőkönyv – 2020-04-06
Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Elnökségi Tagok! Tisztelt Felügyelő Bizottság Elnöke! Tisztelt Etikai- Fegyelmi Bizottság Elnöke! Tisztelt Titkár Úr! Tisztelt Szakcsoporti Elnök Úrhölgyek/Urak! Emlékeztetőül továbbítom minden címzettnek a 2020. április 6-án megkezdett személyes megjelenés…
-
Jegyzőkönyv – 2020-03-02
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2020. március 2.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak: 6 + 2 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Lengyel Tamás, dr.…
-
Jegyzőkönyv – 2020-02-03
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2020. február 3.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak: 8 + 2 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor,…
-
Jegyzőkönyv – 2020-01-06
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2020. január 6.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak: 8 + 3 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor,…
-
Jegyzőkönyv – 2019-12-02
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2019. december 2.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a Pécs, Ifjúság u. 4. szám alatti Paulus Étterem különtermében tartott kibővített Elnökségi ülésről. Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Az elnökségi…
-
Jegyzőkönyv – 2019-11-04
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2019. november 4.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak: 9 + 2 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor,…
-
Jegyzőkönyv – 2019-10-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2019. október 7.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak: 5 + 2 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor,…
-
Jegyzőkönyv – 2019-09-02
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2019. szeptember 2-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről Jelen vannak: 9 + 2 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok:…
-
Jegyzőkönyv – 2019-08-02
isztelt Alelnök Úr! Tisztelt Elnökségi Tagok! Tisztelt Felügyelő Bizottság Elnöke! Tisztelt Etikai-fegyelmi Bizottság Elnöke! Tisztelt Titkár Úr! 2019.08.02-án pénteken 12 órai záró időponttal megtartásra került a BMMK 2019 augusztus havi Elnökségi ülése. Az…
-
Jegyzőkönyv – 2019-07-08
Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Elnökségi Tagok! Tisztelt Felügyelő Bizottság Elnöke! Tisztelt Etikai-fegyelmi Bizottság Elnöke! Tisztelt Titkár Úr! 2019.07.08-án hétfőn 14 órai záró időponttal megtartásra került a BMMK 2019 július havi Elnökségi ülése. Az…
-
Jegyzőkönyv – 2019-05-06
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2019. május 6-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről Jelen vannak: 7 + 5 fő jelenléti ív szerint: az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor,…
-
Jegyzőkönyv – 2019-04-01
EMLÉKEZTETŐ Készült: 2019. április 1-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában Jelen vannak: 8 + 2 fő jelenléti ív szerint: az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor, Lengyel Tamás, Feilné Győry…
-
Jegyzőkönyv – 2019-03-04
EMLÉKEZTETŐ Készült: 2019. március 4-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában Jelen vannak: 6 + 3 fő jelenléti ív szerint: az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor, Lengyel Tamás, dr. Meskó…
-
Jegyzőkönyv – 2019-02-04
EMLÉKEZTETŐ Készült: 2019. február 4-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában. Jelen vannak: 11 fő jelenléti ív szerint: az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor, Lengyel Tamás, Feilné Győry Zsuzsa,…
-
Jegyzőkönyv – 2019-01-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: 2019. január 7-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában Jelen vannak: 12 fő jelenléti ív szerint: az elnökségi tagok: dr.Kukai Tibor, Lengyel Tamás, Feilné Győry Zsuzsa, dr.Meskó András,…
-
Jegyzőkönyv – 2018-11-05
EMLÉKEZTETŐ Készült: 2018. november 5-én a Baranya Megyei Mérnöki Kamara kibővített elnökségi ülésén, a PTE MIK II. emeleti 224.sz. konferenciatermében Jelen vannak: jelenléti ív szerint, az elnökségi tagok (dr.Kukai Tibor, Lengyel Tamás, Feilné…