Elnökségi ülés jegyzőkönyvek 2023-01-29
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2023. január 09.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László, Feilné Győry Zsuzsa, Knipl Károly, Répás Balázs, dr. Szabó Éva Ibolya, Baumann Mihály, dr. Winkler Ervin titkár Tárgy: Elnökségi ülés Napirendi pontok: 1. 2023-as év mérföldkövei Előadó: Bocz Gábor elnök A mérnökbál február 18.-án lesz a pécsi Kodályközpontban, mely alapján a meghívót rövid időn véglegesíteni fogjuk. Az előzetes piackutatás alapján több szponzor is közreműködik az esemény lebonyolításában, akiket a meghívón is szerepeltetni fogunk. A rendezvény csak a kiemelt meghívottak számára lesz térítésmentes. A médiafelületek működése megindult. A felületeken olyan tartalmakat kell megjelenítenünk, mely a tagok és a nyilvántartottak számára egyaránt fontos. A tartalmak feltöltésnek a folyamtát és a felelősök személyét meg kell határoznunk a közeljövőben. A tagok számára biztosítandó kedvezményekhez kapcsolódva ajánlatot kértünk egy céginformációs szolgáltatással, egy tenderfigyelő és egy biztosítással foglalkozó gazdasági társaságtól, melyek tartalmáról tervezetten a következő ülésen lenne szükséges döntenünk. 2. Tájékoztató a mérnök továbbképzésekről, valamint a további programról Előterjesztő: Feilné Győry Zsuzsanna elnökségi tag A területi kamarák eltérő árakon szervezik a szakmai továbbképzéseiket. A kamaránk januártól már kikerült az ÁFA körből, melynek alapján a képzési díj adómentes. Javaslatunk szerint a tagok számára kedvezményes 2.000.- Ft, míg a nyilvántartottak számára 8.000.- Ft lenne a továbbképzés, ösztönzve ezzel a nyilvántartottak számára a kamarai tagsághoz kapcsolódó további előnyök megismerését. 3. Határozat hozatal a tagfelvételekről és jogosultságokról Előadó: Dr. Winkler Ervin titkár Kamarai tagfelvétel Ikt.sz. kódszám Név 1/2023 02-1536 Englert Csaba 2/2023 02-1537 Pap Attila 3/2023 02-1538 Török Zoltán József Az Elnökség tagjai a tagfelvételt megszavazták. 4. Egyebek Következő ülés időpontja: 2023. 02. 06. 15.30. kmf. Az Emlékeztetőt összeállította: Dr. Winkler Ervin
-
Jegyzőkönyv 2022-12-05
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. december 05.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a Paulus Étterem emeleti különtermében tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor,…
-
Jegyzőkönyv 2023-01-09
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2023. január 09.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László,…
-
Jegyzőkönyv 2022-11-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. november 07.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László, Feilné Győry…
-
Jegyzőkönyv 2022-10-03
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. október 03.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László,…
-
Jegyzőkönyv 2022-09-05
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. szeptember 05.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László, Baumann Mihály,…
-
Jegyzőkönyv 2022-05-016
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. május 16.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről. Jelen vannak jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: Bocz Gábor, Lenkovics László, Baumann Mihály,…
-
Jegyzőkönyv 2022-04-04
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. április 04.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tárgyalójában tartott Elnökségi ülésről, melyen a résztvevők döntése alapján a veszélyhelyzetre tekintettel online módon is részt lehet venni.…
-
Jegyzőkönyv 2022-03-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. március 07-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a BMMK tanácstermében. Jelen vannak: 9 + 3 fő jelenléti ív szerint: Az elnökségi tagok: dr. Kukai Tibor, Lengyel Tamás,…
-
Jegyzőkönyv 2022-02-07
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. február 07.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a PTE MIK Pécs, Boszorkány út 2. szám alatti oktatási épületének II. emeleti kari tanácstermében tartott Elnökségi ülésről, melyen a…
-
Jegyzőkönyv 2022-01-10
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2022. január 10.-én 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok: dr. Kukai…
-
Jegyzőkönyv 2021-12-06
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. december 06.-án 15:00, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok: dr. Kukai…
-
Jegyzőkönyv 2021-11-08
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. november 8.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara kibővített elnökségi ülésén, a PTE MIK Pécs, Boszorkány út 2. szám alatti oktatási épületének II. emeleti kari tanácstermében tartott Elnökségi ülésről.…
-
Jegyzőkönyv 2021-10-04
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. október 4.-én, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a PTE MIK Pécs, Boszorkány út 2. szám alatti oktatási épületének II. emeleti kari tanácstermében tartott Elnökségi ülésről. …
-
Jegyzőkönyv 2021-09-06
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. szeptember 6.-án, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a PTE MIK Pécs, Boszorkány út 2. szám alatti oktatási épületének II. emeleti kari tanácstermében tartott Elnökségi ülésről. …
-
Jegyzőkönyv 2021-06-14
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. június 14.-én 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a PTE Műszaki Informatikai Kar II. emelti tanácstermében. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok: dr.…
-
Jegyzőkönyv 2021-05-10
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. május 10.-én 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok:…
-
Jegyzőkönyv 2021-04-12.
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. április 12.-én 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok:…
-
Jegyzőkönyv – 2021-03-09
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. március 9.-én 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok:…
-
Jegyzőkönyv – 2021-02-15
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. február 15.-én 15:00, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok:…
-
Jegyzőkönyv 2021-01-06
EMLÉKEZTETŐ Készült: a 2021. január 06.-án 14:30, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnökségi ülésén, a mely a veszélyhelyzetre tekintettel online módon került megtartásra. Az üléshez Teams-en keresztül kapcsolódtak: Az elnökségi tagok:…